zölddió likőr


imádom a zöld diót, amikor még nem érett, de már keményedik a héja, leszedem a zöld vastag héját, szétnyitom, leszedem a hártyát, és ott az isteni finom friss új dió. ami az érdekesség, hogy éretten már nem szeretem, sütiben sem.

nagyon rég ettem már ... nekünk volt 2 óriási dió fánk, akkor nem jelentett gondot.

sajnos piacon nem árulják, de az idén megszánt egy barátnőm és hozott pár szemet.
Ő legalább olyan nagy "kertész", mint én, így túl korán szedte le ... még Szen Iván éjszakája előtt, így evésre még nem alkalmas, de likőrnek, vagy befőttnek már igen. ( tűpróbával győződhetünk meg, ha egy hústű könnyedén belemegy, akkor alkalmas likörnek, vagy befőttnek.

Anyutól és Tántétól 2 különféle recept maradt rám, így gondoltam kipróbálom mind a kettőt ...

a fűszerezés mindkettőnél ugyan az, csak technikájában tér el ... 


17 db zöld dió ( kb. 20-30 db kellett volna )
( nekem most csak ennyi volt, ezt osztottam el a két üvegbe )
a diót jól megmostam, majd gumi kesztyűben - nehogy megfogja a kezemet - felszeleteltem,

11 db került a nagyobb és 6 db került a kisebb üvegbe.

a nagyobb üvegbe gyümölcs pálinkát öntöttem, mivel nem volt elég így a kisebb üvegbe vodka került, annyit öntöttem rájuk, hogy jól ellepje.


fűszerezés:

1 mk. kardamom
1 mk Bourbon vanilia darabkák
6 db szegfűbors
8 db szegfűszeg
1 egész szerecsendió
1 tk fahéj ( a recept szerint 1 rúd kellett volna, de nekem darabkák voltak csak )

a nagyobb üvegbe került ez a "fűszer - keverék"

a kisebbe csak a vodka.

mindkét üvegbe még tettem:

1 narancs héját ( csak a sárga része ) elosztottam 2/3 - 1/3 arányban

és egy kb. 20 dkg-os gyömbért megmostam és vastagon meghámoztam, a gyömbér húsából szörpöt készítek majd,
a vastagon levágott héjat pedig szintén 2/3 - 1/3 arányban elosztottam.



na itt jönne ami nincs most, az a nap ... 5 napig kellene napon érlelni, de sajnos az idő elég szomorkás, így csak az ablakban árválkodnak az üvegek.

pár naponta / hetente megkeverjük.

8. hét

kb. 30 dkg nád cukorra 2 dl vizet öntünk, hogy épp ellepje, és szirupot főzünk belőle, majd lehűtjük. ez a mennyiség kb. 20 db dióhoz és 1 liter szeszhez szükséges, de ez változhat attól is, hogy milyen édesen illetve erősen szeretnénk, 

közben leszűrjük az üvegünk tartalmát, és a dióról leszűrt alkoholhoz  hozzá adjuk a kihűlt szirupot.

a visszamaradt diót beáztatjuk egy már előzőleg felforralt, de lehűtött vízbe, hogy még kioldódjanak a szükséges ízek.... ha 90^körüli volt az alkohol, akkor ezt is hozzá öntjük a likőrünkhöz, ha bolti 30 - 40 fokos, akkor már túl híg lenne, de süteménybe / smoothy-ba felhasználtjuk.

ledugaszoljuk és már nem nyúlunk hozzá kb. 3 hónapig, hanem hűvös kamrában hagyjuk, hogy összeérjenek az ízek.

karácsonyra lesz az igazi ... remélem!

a diót sem kell ám kidobni, aki szereti így is elcsemegézheti, de ledarálva süteménybe isteni ...


fázis fotókat hozok majd, hogy áll a likőröm ...

sokat dolgoztam az utóbbi időben, és megmondom őszintén nem igazán volt kedvem hozzákezdeni a diólikőr befejezéséhez, de muszáj voltam karácsony előtt befejezni.

jó pár hónap eltelt, így volt ideje összeérni a hozzávalóknak.

leöntöttem 1 nagy lábosba a dióról az alkoholos-diós levet, majd beáztattam 1 kis időre még a diókat, hogy "kimossam" belőle teljesen az alkoholt.

(a két befőttesüveg tartalmát összeöntöttem, mert a fűszerezettnél túl domináns volt a fűszer ... ebből azt a tanulságot vontam le, hogy legközelebb csak a "gyümölcsöt" és alkoholt fogom érlelni, majd a szirupot fűszerezem)

nem csináltam túl édesre, hogy férfiak is kedvtelve fogyaszthassák.

nagyon finom lett önmagában is, isteni espresso kávé ízesítésére is.

jövőre lehet, hogy többféle gyümölcsből fogok készíteni, igaz mi nem iszunk, de kitűnő ajándék :)



a szerelmes szöcske története

már régóta szeretném megírni a "szerelmes" szöcske történetét, de valahogy nem volt érkezésem hozzá.
az egész eléggé hihetetlen és ha nem velünk történik, talán el sem hiszem ... 

évekkel ezelőtt Budapsetről Bécsbe készültem utazni Smiley-val ... 
( így nevezzük a Renault Twingo-nkat. a név onnan ered, hogy amikor hozzánk került Dárlingom autós fórumokon nézelődött miket írnak róla, és egy posztban azt írták, úgy néz ki, mint egy vigyorgó gumimatrac ... na ezért ragadt rá a Smiley név.
mikor ránézek inkáb nevezném Shrek-nek, a zöld színe miatt na és a visszapillantó tükrei, mintha a fülei lennének ... )

beültem a kocsiba és igazítani akartam a visszapillantó tükrön, amikor hirtelen a tükör és borítása között érdeklőve kidugta fejét egy szöcske.


mit mondjak, hírtelen frászt kaptam, így nem foglalkoztam tovább a tükörrel, ablak fel és elindultam.
az úton néha-néha kinézett Szöcsi, hogy minden rendben van e, aztán visszabújt a kis menedékébe.

Bécsben töltöttem 4 napot, közben meg is feledkeztem róla, majd haza indultam ... és egyszer csak útközben megint kidugta a fejét. hihetetlneül néztem és bár nem csípem a bogarakat/rovarokat - sem, kezdtem megkedvelni.

haza érve nem is foglalkoztam vele, a tükröt nem kellett állítani, mivel csak én vezettem az autót, így fogalmam sem volt hol lehet, mi történhetett vele.

10 nap múlva újra Bécsbe jöttem ... és már az autópályára értem, amikor hírtelen újra kidugta a fejét és nézelődött, majd vissza bújt.
most is 4 napot töltöttem kint, majd vissza jöttem.

10 nap múlva újra Bécs, és innen indultunk tovább az Olasz tengerpartra nyaralni ... bármilyen hihetetlen Szöcsi még mindíg velünk volt, végig "nyaralta" velünk a 10 napot, visszatért Bécsbe és velem Budapestre. 

ezt követően 2 hét múlva újra Bécsbe jöttem és akkor döntöttünk úgy, hogy új lakhelyre "költöztetjük". 
egy szép park melett jöttünk el, Szöcsi pont kidugta a fejét, majd "kiült" a tükör borítására. ekkor láttuk elérkezettnek az időt, Dárlingom lehúzta az ablakot és lepöckölte őt a fűbe, de Szöcsi nem hagyta magát és abban a pillanatban vissza is ugrott Dárlingom ölébe.
innen egy kicsit nehezebb volt már kitessékelni, de sikerült, és mielőtt visszaugrott volna, gyorsan felhúztuk az ablakot.

nem tudom miért választotta Smiley-t szállásának, talán szerelmes volt bele a színe miatt?
máig tisztázatlan. de minden alkalommal, mikor elmegyünk a park melett, eszünkbe jut és reméljük rátalált az új "szerelemre".

kb. 4000 km-et utazott így velünk.


nyaralás és a hisztamin intolerancia 2016

még tisztán emlkészem - kb. 17 év után,
2010-ben először olaszországi nyaralásunk alkalmával volt 8 migrén-mentes napom.
10 napra mentünk, és csak az első és utolsó napon volt migrénem - hihetetlen jó érzés volt, nem értettem és ma sem értem.

akkor még fogalmam sem volt a hisztamin intoleranciáról, a nyaralás során mindent ettem / ittam amit kívántam.

ezt követően ismét visszatért szinte a minden napos migrén, mindaddig ( kb. 2011 tavaszáig ) amíg nem szembesültem az okkal , a hisztamin intoleranciával ... kálváriámról itt olvashatsz ...


az idén ismét Olaszországba mentünk nyaralni, sajnos az indulás előtti héten 3 nap migrénem volt, kiütött rendesen - vélhetően a bűnös 1 zacskó Casali Rum Kokos.

soha nem szerettem az édességet, csokoládét, nagyon ritkán ettem és eszem, de néha rám jön a "roham" és akkor csokit kell ennem. ezt úgy előzöm meg, hogy nincs itthon semmilyen csoki, de akkor valahogy elkövettem ezt a hibát és vettem 1 zacsival, amit pár nap alatt fel is faltam.

nem tudom ki ad az agyamnak utasítást, de olyankor nem tudok ellenállni ...

így megmondom félve indultam el és reménnyel, hogy nem rontja el a nyaralásom a szüntelen fájdalom.
az út all inclusive volt, ez csak azért érdekes, mert  adva volt az étel és ital választék.

reggelire sok-sok sütemény, szalámi, sonka, sajtok, zsemle, szeletelt kenyér ( én ezt csak mű-kenyérnek hívom ...
gyümölcslevek, tea, kávé ... stb.

én reggelire megittam a szokásos Twings fekete teámat, majd ettem frissen sült brióst nutellával,
sonkát, szalámit, eidami típusú sajtot és pirítottam "mű kenyeret" ... ja és egy pohár gyümölcslevet.


a 10 nap alatt kb 4-5 alkalommal ittam presso kávét.

ebédre és vacsorára főtt étel volt ... olasz szokás szerint
előétel: kb 25-29 féle, párolt zöldségek, friss saláták, nyers zöldségek, kusz-kusz, mini fasírt, halas, rizses előételek ... 



és a Grana Padano ( ahogy néha nevezik a "szegény ember parmezánja ) 1-2 évik érlelik )




én igyekeztem a "friss és nyers" ételekből összeállítani a tálamat, így ettem párolt és nyers répát, uborkát, koktél pradicsomot, salátá, rukolát, mini fasírtot ...
1-2 darab Grana Padano-t ... és néha egy kis hagymát.


leves helyett általában tésztát, risottót, stb ... esznek, így itt is mindenféle olasz tészták voltak különböző  módon, bazsalikom-pesztós, bolonyai, carbonara, sima paradicsom szósszal, esetleg valamilyen kagylóval ... 

a fő étel vagy hal vagy hús volt ...






több féléből lehetett választani ... gyakorlatilag mindent megettem.

és a végén süt, fagyi, vagy gyümölcs.
én az utóbbit választottam, epret vagy sárga dinnyét



ebédhez és vacsorához megittam 2-2 nagy pohár hosszúlépést fehér borból természetesen, és néha este 1-1 Campari Soda-t.




ezt a posztot csak azért írtam, mert rengeteg olyat ettem / ittam, ami tiltó listán van és még is
a 10 nap migrénmentesen telet el :) 
nem ettem a rágó tablettám sem a laktóz intolerancia miatt, és egyik sajt sem okozott semmilyen tünetet ...

akkor most mi is tartalmaz hisztamint ? mely ételek könnyítik meg a szervezetben a hisztamin raktározódását ? ....

... na erre varrjunk gombot :)


De
hisztamin-diéta ... ami nekem jó az nem biztos, hogy neked is.

a sokoldalú húsgombóc

a tavasz beköszöntével itt a friss, zsenge karalábé és a friss tv paprika.
esztétikailag nagyon szép a töltött karalábé és a töltött paprika, de gyerekkoromban soha nem szerettem, hogy ki kell szedni a paprikából a tölteléket, mivel nem ettem meg a főtt paprikát.
az igazsághoz az is hozzá tartozik, hogy a karalábét csak nyersen ettem meg, így nem volt kérdés, hogy töltelékkel vagy töltelék nélkül akarom.

aztán változik az ember, saját konyhám lett, és gondoltam "újítok" ...

mivel nem szeretek minden nap a főzéssel bajlódni ezért gondoltam valahogy "gyorsítani" kellene a húsgombócos ételek elkészítését.

"mindenhez jó" húsgombóc

felteszek főni kb 2 liter vizet, amikor már forr beleteszek 1 Knorr zöldségleves kockát.

( tudom a hisztamin int.-nak nem ajánlott a leveskocka és az ételízesítők. otthon én sem használtam, mert nem akartam növelni a migrén kockázatát.
aztán itt Bécsben vettem Knorr leveskockát, és azt kell mondjam ég és föld az otthoni és az itteni között a különbség ... az otthoni nem kívánatos színű és számomra büdös, az itteni gyönyörű "egészséges" színű és isteni húsleves illata van, így néha-néha én megengedem magamnak )

általában 1 kg sertés húsból (hasa alja, mert az egy kicsit zsíros is, de természetesen lehet másféle húsból is ) készítek gombócot.
a húst ledarálom, hozzá adok 1/2 fehér hagymát apróra vágva, 40 - 50 dkg basmati rizst megmosva, 1 csipet sót, 1 csipet borsot és 3-4 tojást nagyságtól függően.


ha felforrt a leveskockával is a víz, akkor egyesével beleteszem a húsgombócokat - én ezt a mennyiség a fazekamtól függően kétszerre tudom megfőzni - és készre főzöm.

amit aznap nem fogyasztunk el, azt kis adagokban, kettesével lefagyasztom.


kapros - tejfölös húsgombóc

kb 1,5 liter vizet fel teszek forrni, ha már forr bele teszek 1 Knorr zöldségleves kockát és 1 csokor apróra vágott kaprot - egy picit félre teszek előtte díszítéshez.

2 db zsenge karalábét meghámozok, megmosok és apró kockákra vágok, és beleteszem a forrásban lévő "levesbe".
ha megfőtt a karalábé, akkor a kézi mixerrel "pürésítem", így elég sűrű lesz ahhoz, hogy nem kell rántani.

a forrásban lévő lébe, bele teszek 2 fagyott gombócot, majd lassú tűzön addig melegítem, amíg kiolvad a gombóc.

tálaláskor 1 kanál laktózmentes tejfölt teszek a gombócokra és a vágott kaporral megszórom ...
így már én is megeszem a főtt karalábét :)


paradicsomos húsgombóc


én az üveges Mutti paradicsomot használom - ha csak egyszer eszem belőle akkor nem szokott gondot okozni a hiszt. int-mnak - fél üveghez annyi vizet adok, hogy csomómentesre el tudjam keverni.

egy pici olajból és  kb. 1 ek. fehér rizslisztből világos rántást készítek, majd felengedem annyi vízzel, hogy ne égjen le és hozzá adom a hígított paradicsom szószt, 1 csipet sót, 1 csipet borsot, kb. 2 ek. kristály cukrot, 1/4 fehér hagymát egészben és 1-2 szál friss bazsalikomot.

összeforralom, majd beleteszem a fagyasztott húsgombócot és lassú tűzön összefőzöm.

tálaláskor friss bazsalikom levéllel díszítem.

én olasz paradicsom konzervből készítem, mivel nincs benne a paradicsom magja és héja, nekem jó - hi-nak ki kell próbálni.

De
hisztamin-diéta ... ami nekem jó az nem biztos, hogy neked is.


fotót elfelejtettem készíteni, ígérem pótolom :)

rövid vagy hosszú kávé ?


hosszú kávé, vagy rövid kávé ?

ízlés dolga, hogy valaki rövid, vagy hosszú kv-t iszik, de egyesek szerint ez olyan mint a szivarozók és pipázok esete: a "lassúbb" emberek pipáznak :)

rövid kávé, más néven eszpresszó

a kv. elkészítési módjától függ a koffein tartalma:
minél hosszabb ideig főzünk egy kv-t annál több koffein oldódik ki belőle.

ezzel csak az a gond, hogy ezzel együtt több olyan anyag is kioldódik, amely ártalmas szervezetünk számára.

az espresso - 7-11 gr kávéból készítik, mely a tradicionális olasz trend szerint 25-30 mp alatt folyik le.
jól elkészítve, tömör, mogyoróbarna krém van az ital tetején, mennyisége 30 ml.
imádom :)


hosszú kávé
ez annyiban különbözik az espresso-tól, hogy azt felöntjük ízlés szerinti forró vízzel.
vannak országok, ahol nagyobb csészében főzik le a presszó kávét és külön adnak mellé forró vizet kis kancsóban, hogy ízlés szerint lehessen hígítani.

ebben az esetben nem nő a koffein tartalom, csak az íz nem annyira koncentrált.


sajnos a hazai gyakorlat nem ez,
hanem megnyomják az előre programozott hosszú-kávé gombot és jó hosszan áteresztik a forró vizet, így kifőznek minden olyan anyagot is ami egészségtelen!



a kávé hisztamin tartalmú ... nekem hetente / kéthetente 1-2 presszókávé nem okoz gondot

De
hisztamin-diéta ... ami nekem jó az nem biztos, hogy neked is.

koffeinmentes kávé



a koffeinmentes kávé előállításának 3 legismertebb módja a következő:

oldószeres eljárás
svájci vizes eljárás
CO2 eljárás

mindhárom módszernek az a lényege, hogy kivonják a koffeint a kávéból.
DE nincs 100% -ban koffeinmentes kávé!


oldószeres eljárás

a nyers kávébabot, gőzölésnek teszik ki, vagy forró vízbe áztatják, ekkor a kávébabok sejtszerkezete megnyílik és megkezdődhet az oldószerekkel történő koffeinmentesítés ... viszonylag olcsó eljárás, ezért ez a legelterjedtebb


svájci  vizes eljárás

először ebben az esetben is vízbe áztatják a kávébabokat, majd a koffeint vízalapú zöld kávé kivonattal oldják ki ... nem olcsó eljárás, ezért csak minőségi kávéknál alkalmazzák.


COeljárás

CO2-t nagy nyomás alá helyezik, így cseppfolyóssá válik, majd nagy nyomás alatt kivonják vele a koffeint.
a 3 eljárás közül ez a legdrágább, de talán ez őrzi meg legjobban a kávé koffeines változatának ízeit



a kérdés az:
nem ártalmasabb e a koffeinmentes kávé, mint a mérsékelt koffeines kávé fogyasztása?

a kávé hisztamint tartalmaz

nagyon ritkán iszom 1-1 finom olasz presszókávét ... úgy érzem ennyit elbír a "hisztamin szintem"



De
hisztamin-diéta ... ami nekem jó az nem biztos, hogy neked is.

béltisztító kúra és diéta

" minden betegség a bélből ered " ... Hippokratész
" a halál a bélben lakozik " ... Paracelsus


béltisztítás (orvosi javaslat alapján)
( ez javasolt vastagbél tükrözés esetén is )

lé böjtre készülni kell lelkileg és étrendileg is
az azt megelőző napokban csökkenteni kell az étel mennyiségét....

a kétnapos kúra úgy áll össze:

0. nap este
* este már nem vacsorázol, és megiszod az alábbi keveréket:
fél liter vízbe feloldasz 1 evőkanál keserűsót... (ha bírod langyos víz, de nem fontos) és megiszod, ha nem is egyszerre, de kétszerre.

 1. nap
* reggel ez már valószínű meghajt....és újabb fél liter keveréket iszol....
napközben enni semmit nem lehet, inni teát, ízesítve, cukrozva lehet, de ne legyen citrom a rost miatt benne, illetve saját készítésű friss zöldség és gyümölcsleveket, szintén rost nélkül, illetve lehet szénsavmentes ásványvizet….sokat kell inni ezekből, amennyit csak bírsz, így nem leszel éhes.
* este újabb fél liter keverék...

... a rost azért nem jó ilyenkor, mert a cél, hogy a belek teljesen tiszták legyenek. 
én nekem nem jött be a gyümölcslé, mert utána nagyon éhes lettem, gondolom a sav miatt, ezért én csak teát és szénsavmentes ásványvizet ittam.

2. nap
* reggel fél liter keverék...este fél liter keverék....közte szintén csak rostmentes italok
minimális mozgás, sok pihenés e 2 napban ... amikor én éhes voltam lefeküdtem aludni.

azért sem javallt a gyümölcslé, mert ekkor meg nem tudjuk, mitöl tünetelünk.

3. nap
reggel meg lehet hasmenés, de délután vélhetően már nem lesz.

ezt követően apránként kell visszaszokni a normál étrendhez....
eleinte párolt zöldség  1-2 nap ...
főtt rizs, vagy főtt krumpli, 3.-4. nap
5. naptól kezdődően, már lehet felépíteni a saját diétánkat



ez elegendő  ahhoz, hogy  „teljesen” kitisztuljon az ember.
lehetőség szerint akkor csináljuk, amikor  egyedül  tudunk lenni otthon,  a WC miatt is, meg így nincs kísértés, hogy egyen az ember...

utána eszméletlen jó éreztem magam ...ezt tavasszal hashajtássalés ősszel hashajtás nélkül  elég megcsinálni - ill 4-5 evente ajänlott.


én az első tisztító  kúrámat tavasszal csináltam, ezt követően már nem ettem a tiltott élelmiszereket
és vigyáztam az étkezésemre.

ősszel mikor megismételtem, már az első napot követően "tiszta" voltam, így 1 nappal lerövidítettem a kúrát ... mivel igen nehéz betartani egy állandóan éhes Férj mellett,  akinek az evésen jár az esze.


pont e miatt az idén nem volt erőm ezt a léböjt kúrát megcsinálni, ezért
krumpli - rizs diétát tartottam:
5 napig egyik nap krumplit, másik nap rizst ettem - naponként váltva ... ez kb. napi 700-800 kalóriát jelentett .
én semmi mást nem ettem mellé, egyedül a rizst pároltam  hisztamin mentes zöldségekkel
... minden híresztelés ellenére nem fogytam ...
... hisz tudjuk, csak attól nem hízunk, amit nem eszünk meg ... "Papámtól"


ez salaktalanít, és lúgosít, méregtelenít, nem utolsó sorban hisztamin mentes ...
és mivel nem kellett böjtölni, így könnyen betartható volt.

ezt a kúrát max. 1-2 hétig ajánlott csinálni ( mivel az egyoldalú táplálkozás hosszú távon ártalmas a szervezetre ) ... 


hisztamin-diéta ... ami nekem jó az nem biztos, hogy neked is.

hisztamin mentes étrend

" minden betegség a bélből ered " ... Hippokratész
" a halál a bélben lakozik " ... Paracelsus


ha őszinték akarunk lenni, nincs olyan, hogy hisztaminmentes étrend /étel,
mindenkinek egyedileg kell kitapasztalnia, mi az amit fogyaszthat és mi az amit nem tolerál a szervezete ... de azért kell törekedni rá.


hogy is kezdje el az étrend kialakítását akinél felmerül a hisztamin intolerancia?

tudvalevő, hogy minél feldolgozottabb egy termék, annál inkább kerülendő.

ez minden ember számára fontos lenne.


a legfontosabb minden ételt csak frissen fogyasszunk !!!


az étrend kialakítását úgy érdemes elkezdeni, hogy kitisztítjuk a beleinket "béltisztító léböjt kúrával"


ezt követően NE fogyassz:

bolti konzervált élelmiszereket ... 
konzerváló szereket és mesterséges édesítőket tartalmazó élelmiszereket, süteményeket ...
füstölt, érlelt, pácolt húst, sonkát szalámit, felvágottakat, virslit ...
bolti ketchupot, majonézt, mustárt, szószokat, mártásokat
szója termékeket - szójatejet, szójatejszínt, tofut, szójaszószt ...
erjesztéssel készült ételek, italok, ecetek .... savanyú káposzta, kovászos uborka ... ide tartozik a                              kovász, tehát az abból készült pékárut sem
érleléssel készült termékek, pl. sajtok ( ki kell tapasztalni melyek fogyaszthatóak számodra )
bolti kész ételeket

és lehetőleg ne étkezz étteremben, gyorsbüfében ....

ezzel párhuzamban
"teszteld" magad mely élelmiszerek azok amelyeket a Te szervezeted tünetmentesen elbír


ne felejtsd el csak az a biztos amit Te MAGAD készítesz el!






fontos, hogy a Hi milyen betegségek okozója


De
hisztamin-diéta ... ami nekem jó az nem biztos, hogy neked is.

gyömbér sokoldalú felhasználása


1  kg  gyömbért alaposan megmosok, és nem túl vékonyan meghámozom ...
vagy
azonnal szörpöt készítek belőle
vagy
lefagyasztom és később felhasználom teának vagy szörpnek
(szörp recept a cikk végén)



a gyömbér-húst gyümölcs-centrifugázom,
amit vagy kevés vízzel hígítva fogyasztok, vagy smoothie-ba teszek.

(ez az ötlet 1 bio vásárról való, ahol vettem 1 üveg gyömbér koncentrátumot,
és az üveget megtartottam, azert van a cimke az üvegen)

ha nincs gyümölcscentrifugád, akkor a meghámozott gyömbért aprító gépbe is lehet pépesíteni.

a gyömbér pépet szinten több féle módon fel lehet használni ...
szintén fagyasztható ...

süteménybe
teának
szörpnek
lekvárnak



gyömbérszörp

egy nagy lábosba ( amit csak szörp, vagy lekvár készítéshez használok ) beleteszek 1 kg kristálycukrot és 1/2 kg nádcukrot.
1 liter vizet öntök rá és készre főzöm a szirupot.

a megmosott gyömbért beleteszem azonnal a készülő szirupba
hozzáadok még 1-2 citromot szeletelve és ha van esetleg 1 narancsot is szeletelve és 1 ek. citromsavat ( ez lehet kevesebb v. több is )

letakarva felfőzöm, és forrástól számítva még kb. 20 percet főzöm lassú tűzön.
( 1 késhegyni nátrium benzonátot szoktam bele tenni a főzés vége előtt a biztonság kedvéért)

ekkor megkóstolom, ha nem találom elég gyömbéresnek, akkor még áztatom 1-2 órát, de már ekkor nem főzöm tovább.

forrón, tiszta üvegekbe szűröm,.
ha kihűlt, vízzel hígítva azonnal fogyasztható.

én általában bekeverek vízzel egy 1,5 l-es üveget, teszek bele 1-2 menta levelet és még aznap meg is iszom :)




De
hisztamin-diéta ... ami nekem jó az nem biztos, hogy neked is.

padlizsánkrém


padlizsánkrém

1  fej    közepes nagyságú fehér hagymát gépi aprítóval - én csak Sppedy-nek hívom - szinte pépesre aprítok.
én azért így csinálom, mert így többnek tűnik, és mivel a mi hagyma fogyasztásunk mérsékelt lehet, így a kevésből lesz több ... de aki akarja vághatja apró kockára is.

a lábasba  kevés olajat teszek ( ennek a mennyiségét  úgy tudom leírni, hogy a lábas amiben bőven elfér a sütni kívánt padlizsán mennyisége, kb 1/2 cm magasan legyen )

ebben megdinsztelem a hagymát, de csak egy kicsit  pirítom meg,
nagyságtól függően 1-2 pici paradicsommal, és pár szelet NEM csípős paprikával tovább dinsztelem.

ha már serceg az olaj vagy zsír, akkor  kevés őrölt borsot teszek hozzá.

közben megmosom és felkockázom a padlizsánt és hozzá keverem, lefedem és készre párolom pár perc alatt ... én ekkor teszek bele 1 gerezd fokhagymát reszelve, hogy ne égjen meg, mert akkor kesernyés lesz

ha kész akkor leveszem a tűzről, megsózom, esetleg még borsozom ... várok egy keveset, hogy ne legyen forró, és akkor az aprító gépbe pépesítem az egészet.
ha kevésnek találom a zsírt, akkor még teszek ekkor szükség szerint hozzá

ha kihűlt saját készítésű majonézzel lehet még dúsítani, ha nem vagy hisztamin int.-ás akkor egy tk mustár is tehetsz hozzá.

mivel nem tartalmaz adalék anyagot és tartósító szert, így hűtőben, cserép vagy porcelán lefedett tálban én csak 2-3 napi szoktam tárolni - de van, hogy hamarabb elfogy.
fagyasztható is.

mennyei tud lenni, finom házi kenyérrel, salátákkal, retekkel ...


hisztamin int.-nak szerintem 2-es a hagyma miatt, mustár nélkül.

De
hisztamin-diéta ... ami nekem jó az nem biztos, hogy neked is.

májpástétom

a hisztamin intolarenciásoknak alapvető, hogy semmilyen tartósított, mesterséges adalékanyagot tartalmazó ételt ne fogyasszanak ... de ez az egészséges embereknek is hasznára válik.

májpástétom, májkrém adalékok nélkül


gyakorlatilag bármilyen májból készíthető

1  fej    közepes nagyságú fehér hagymát gépi aprítóval - én csak Sppedy-nek hívom - szinte pépesre aprítok.
én azért így csinálom, mert így többnek tűnik, és mivel a mi hagyma fogyasztásunk mérsékelt lehet, így a kevésből lesz több ... de aki akarja vághatja apró kockára is.

a lábasba  a májhoz passzoló zsírt olvasztok ( ennek a mennyiségét  úgy tudom leírni, hogy a lábas amiben bőven elfér a sütni kívánt máj mennyisége, kb 1 cm magasan legyen )
csirke v. liba májhoz saját sütésű libazsír,
sertés májhoz, saját sertés zsírból sütött sertészsír

ebben megdinsztelem a hagymát, de csak egy kicsit  pirítom meg,
nagyságtól függően 1-2 pici paradicsommal, és pár szelet NEM csípős paprikával tovább dinsztelem.
 ha már serceg az olaj vagy zsír, akkor  nagyon pici édes-nemes paprikát teszek rá, ezzel nekünk óvatosan kell bánnunk, de el is hagyható ... helyette őrölt borsot is tehetünk hozzá, vagy majoránnát.

közben megmosom, tisztítom a kb. 1/2 kg májat ... a csirke és liba májat egyben hagyom, a sertés májat csíkokra vágom, nem túl vékonyra, hogy puha maradjon.

ekkor leveszem a lábast a tűzről, megvárom amíg a sercegés abba marad, és akkor teszem bele óvatosan a májat - ez a titka, hogy soha nem lesz kemény a máj.

lefedem, hogy ne "lövöldözze" tele a konyhát és készre sütöm - közben azért megnézem és kevergetem.

ha kész akkor leveszem a tűzről, megsózom, esetleg még borsozom ... várok egy keveset, hogy ne legyen forró, és akkor az aprító gépbe pépesítem az egészet.
ha kevésnek találom a zsírt, akkor még teszek ekkor szükség szerint hozzá

mivel nem tartalmaz adalék anyagot és tartósító szert, így hűtőben, cserép vagy porcelán lefedett tálban én csak 2-3 napi szoktam tárolni - de van, hogy hamarabb elfogy.
fagyasztható is.

mennyei tud lenni, finom házi kenyérrel, salátákkal, retekkel ...


hisztamin int.-nal jó

De
hisztamin-diéta ... ami nekem jó az nem biztos, hogy neked is.

az én mini kertem

a gondolatot tett követte ... az előzményekről itt olvashatsz ...


vettem 1 tő levendulát, őt átültettem fa ládába ...



*

lett 1 tő rozmaringom, már volt máskor is, de sajnos soha nem telelt át. sem a teraszon, sem a konyhában.
a piacon beszéltem egy nénivel, aki árult palántákat, Ő azt mondta, hogy nem szereti a szeles helyet, és biztos a vékony levelűt vettem, mert azok nem igazán telelnek át.
így most ez megint új tő ...


azt hiszem ez sem "tél-álló" fajta,
így ha legközelebb megyek a piacra, veszek a Nénitől "kerti" fajtát ...

*

vettem pár tő salátát, egyenlőre így néz ki ... kb. 3 hét telt el a kiültetéstől, remélem nem fagytak meg a hidegben ...


olvastam, hogy a salátát imádják a csigák - de én meg utálom őket ... így most friss kávézaccal szórtam körbe, és gyűjtöm a tojáshéjat ... 
gondoltam dugok mellé fokhagyma gerezdet, állítólag az is távol tartja őket ...
habár nem tudom, hogy felmásznak a ládákba is, vagy csak kertekbe fordulnak elő, de gondoltam jobb az elővigyázatosság ....

*

és a gyömbér ...

sokat olvastam a neten a termesztéséről ...
mivel sajnáltam egy egész gyömbért hajtatni, így ahol sejtettem, hogy talán kihajt, ketté vágtam hosszában a gyömbért, be tettem egy átlátszó zöldséges műa. dobozba, egy pici vizet tettem alá, hogy ne száradjon ki ... és lám kb. 4 hét után most itt tartok ...


óriási az örömöm, így kiültettem azt a kettő ... május eleje van ... amelyeken megjelentek a hajtások ...


rátettem egy levágott ásványvizes palackot ... gondoltam így egy kis "melegágyat" csinálok neki, és védelmet a reggeli és esti hideg és a kis Dagi ellen, de róla majd később írok ...


gyömbérem 7. hét



*

a kertünk

pici gyerek korom óta kertes házban éltem, hol nagyobb, hol kisebb kertben. imádtam , de nem a kertészkedés miatt, hanem a "végeredmény" miatt, imádtam a virágokat, 1-1 gyümölcsöt leszedni a fáról.
Apu nem volt egy botanikus (építész volt) de mikor olyan házba költöztünk, ahol a telek 300 négyszögöl volt, kedvet kapott hozzá. 
a kertbe gyönyörű  óriási fenyők voltak alattuk gyönyörű gyöngyvirág szőnyeg, óriási diófák ... volt a szomszédunkban egy idős bácsi, Vojt bácsi, ha jól emlékszem agrármérnök volt. Aput nagyon megkedvelte, és pár év alatt megtanította kertészkedni, metszeni ....

kb. 10 éves korom körül lehettem, és az én feladatom lett volna a földieper körül a gyomlálás. mit ne mondjak rettentően utáltam, én kapálni vagy ásni szerettem volna , nem ezt a pepecs munkát.
volt egy szerszám, (nem emlékszem a nevére), amit ha a földön húzott az ember, akkor elvágta a felszínen a gyomot ... na én ezt vetettem be a földieper sorok között, mivel utána mehettem csak a strandra. mit mondjak nem volt egy túl jó ötlet. 
nehezen lehetett a földieper indái között húzgálni, akadozott, a gazt sok esetben nem vágta el, és a gyökerezni próbálkozó indákkal sikerült sok helyen kicibálnom az egész tövet.
aztán mint aki jól végezte dolgát, elmentem strandolni.
du.-n Anyu kiment a kertbe, és riasztó kép fogadta ... hervadozott a földieper. gyorsan visszadugdosta, hátha még meg lehet menteni ... volt amit sikerült, volt amit nem.

*

sajnos mire felnőtt lettem, el kellett költözzünk innen, és már többet nem lett ilyen nagy kertünk.

*

a kert azóta is hiányzik, általában olyan bérházakban laktam / lakom, ahol van 1-1 kis kert, de mivel az nem a sajátom, így nem is próbálkoztam "termesztéssel"


részlet a mostani kis kertből télen ...


és az imádott hortenziával nyáron ...


... így maradtak a szobanövények, de nálam csak a "túlélésre" hajlamos növények maradnak meg.
nem tudom mi az oka, pedig imádom őket ...

*

most nagy dologra szántam el magam ... gyömbért és fűszernövényeket szeretnék a kis teraszunkon ládában termelni / termeszteni ... a fejleményekről itt olvashatsz ...



diéta

Hippokratész: "minden betegség a bélből ered"


korábban, soha nem gondoltam volna, hogy a nem megfelelő étkezés milyen komoly problémákat okozhat ... mindaddig, amíg saját bőrömön nem tapasztaltam.
ez a kis videó is segíthet ennek megértésében, és abban, hogy lépesenként lehet csak hatásos ... nem egyszeri diéta kell, hanem, életmód váltás


kitartást minden rászorulónak!

petrezselymes falatkák

a recept végtelen egyszerű ( 2 fő részére )

mártás:
előszőr egy pohár lm. tejfölt összekeverek pici sóval, és 1 kis gerezd reszelt fokhagymával, és beteszem a hűtőbe, hogy össze érjenek az ízek.

összeállítom a salátát: ebben fejes saláta, madársaláta, rukola, kevés fehér hagyma, uborka és paradicsom volt, beteszem ezt is a hűtőbe ... tálalás előtt meglocsolom  olíva olajjal, Páromnak, vendégeknek egy pici balzsamecettel  is

*

3-4 db közepes burgonyát nyersen a nagy lyukú "alma" reszelőn lereszelek,
1/2 fej  fehér hagymát és egy nagy csomag petrezselyem zöldet nagyon apróra összevágok,
( de lehet snidlinget, medvehagymát stb. ... ízlés szerint )

2 tojásból és annyi zablisztből amennyit felvesz, nokedli tésztát készítek. (egy kicsit hígabb legyen) ... direkt nem írom a liszt mennyiségét, mivel a tojás nagyságától függ, mennyi liszt szükséges.

hozzáadom a fűszereket:
só, frissen darált vegyes bors,  1-2 mokkáskanál római kömény ( én 1 teás kanállal szoktam bele tenni ),

majd hozzákeverem a reszelt burgonyát.

közben felmelegítem az olajat, majd evőkanállal adagolva a "masszát" aranybarnára sütöm.
mikor a forró olajba teszem egy kicsit ellapítom, hogy hamar átsüljön.

friss salátával,  fokhagymás tejföllel tálalom ... mi pitával szeretjük, melyet hirtelen megpirítok a pirítós sütőben.

munkahelyre, suliba, utazásra is vihető.


laktóz érzékenyeknek,  laktózmentes tejföllel...
hisztamin intoleranciásoknak jó, kevés paradicsommal és kevés hagymával / fokhagymával - egyénenként változhat

De
hisztamin-diéta ... ami nekem jó az nem biztos, hogy neked is.