1 kicsi cukkini - reszelve
1 szál újhagyma – apróra vágva
1 gerezd fokhagyma - reszelve
2 tojás – lazán felverve
1 tk őrölt római kömény
só
frissen őrölt vegyes bors
gm zsemlemorzsa szükség szerint (kb. 1-2 ek.) vagy "tört"zabpehely ha esetleg túl lágy lenne a massza
1 szál újhagyma – apróra vágva
1 gerezd fokhagyma - reszelve
2 tojás – lazán felverve
1 tk őrölt római kömény
só
frissen őrölt vegyes bors
gm zsemlemorzsa szükség szerint (kb. 1-2 ek.) vagy "tört"zabpehely ha esetleg túl lágy lenne a massza
a hozzávalókat összekeverjük, közben felforrósítjuk az olajat … én 1 ek.-lal szoktam a forró olajba tenni majd ellapítom a kanállal és arany barnára sütöm.
most tzatzikivel és nehogy már annyira egészségesen táplálkozzunk - sült burgonyával :) fogyasztottuk, de salátával is megállja a helyét.
munkahelyre, suliba, utazásra is vihető.
glutenmentes, hisztamin és laktóz intolarenciásoknak jó ... a tzatzikit laktózmentes tejföllel készítettem, fokhagymát csak "jelzés értékűen" tettem bele
hogyan főzzük meg a kölest?
a kölest alaposan megmossuk, jól leöblítjük … nekem most előfőzött kölesem volt itthon, abból készítettem .
1 pohár köles elkészítéséhez 2 és fél pohár víz szükséges. ha a víz elkezdett forrni, akkor takarjuk le a főzőedényt és vegyük takarékra a lángot és főzzük 25 percig.
ha van türelmünk és időnk, akkor akár meg is piríthatjuk azt főzés előtt egy serpenyőben, közepes lángon, folyamatos mozgatás közben, egészen addig, míg a köles szemek arany barnák nem lesznek. ezek után a fent említett módszerrel megfőzzük … így intenzívebb ízt kapunk.
a köles sok kovasavat tartalmaz, gazdag fluorban, kénben, foszforban is, és nem elhanyagolható vas-, magnézium-, kálium-, cink stb. tartalma sem. így rendszeres fogyasztása erősíti az immunrendszert, a kovasavak pedig az érfalakra, a kötőszövetekre, a hajra és a körmökre vannak jó hatással ...
De
hisztamin-diéta ... ami nekem jó az nem biztos, hogy neked is.